Tegnap volt Babus barátnőm diplomakoncertje a Royal Albert Hall-ban. Ötven percen keresztül, amíg hegedült, libabőrös voltam, annyira gyönyörűen játszott. Nagyon sokan eljöttek megnézni őt, legalább harmincan ott voltunk a közönség soraiban (az átlag nézőszám az ilyen vizsgákon kettő). Utána elmentünk vacsorázni, aztán egy pubba, ahol volt egy nagyon vicces sztori. A bárpulttal szemben ültem egy asztalnál, de kicsit azért távolabb a pulttól. Két pincér srác nagyon mosolygott meg kacsintgatott rám egész este, én meg persze jólnevelten visszamosolyogtam párszor. Egyszer csak látom aztán, hogy elővesznek egy A4-es lapot, és ráírják, hogy „We think you are a baby!”, és felmutatják felém, és még jobban vigyorognak, mint azelőtt. De azt pont nem vették észre, hogy beállt eléjük a pulthoz egy kábé hetven éves nénike, aki meg teljesen azt hitte, hogy neki mutatják a feliratot, és annyira megörült, hogy elkezdett lelkendezni, hogy hát milyen aranyosak, és hogy ő régen tényleg jó kis baby volt, de azért azok az idők elmúltak már. A pincér srácok persze megpróbálták udvariasan elmagyarázni neki, hogy hát valójában a tábla az nekem szól, és nem neki, de a néni addigra már lélekben vagy ötven évet fiatalodott és úgy kivirult, hogy ez nem különösebben zavarta. Gondoltam ezek után csak oda kéne mennem a fiúkhoz, úgyhogy rendeltem tőlük két tequilát, és megmutattam a személyimet, hogy azért annyira nem vagyok bébi, mert elmúltam már 21. Ők meg mondták, hogy hát azt nem úgy értik, hogy bébi, hanem hogy „Hmmmm, baaaaaaby…”. Úgyhogy a visszajáró mellé megkaptam a fiatalabbik számát, mert az idősebb nagylelkűen átengedett neki, vagy nem tudom, lehet, hogy csak feldobtak egy érmét, és eldöntötték, hogy melyikőjük számát kapom meg. Vicces volt nagyon.
A pubok nagyon jó helyek, csupa ilyen vicces dolog történik bennük mindig. Még az első héten egyik este úgy alakult, hogy egyedül beültem egy sörre munka után, akkor meg két srác elénekelte nekem a Bűbáj című film összes betétdalát. Ugyanezen a napon hazafelé a metrón meg egy nagyon részeg cseh lány vallott nekem félig szerelmet, és csak másnap vettem észre, hogy telerakta a kabátom zsebét tejkaramellával.
Van egy nagyon jó bár, ahol már vagy négyszer voltam, de a nevét pont ugyanennyiszer el is felejtettem. Egy zongorista srác ül a sarokban, és énekel, de annyira jó hangulatot csinál és olyan jó dalokat énekel, hogy mindig tömve van a hely. Az egyik alkalommal például még egy sört sem tudtam kérni magamnak, mert nem fértem oda a pulthoz, annyian voltak. Aztán láttam, hogy van ott egy fickó, aki már megkapta az italát, és már csak a helyet foglalja, úgyhogy gondoltam, ott megpróbálok odaférkőzni a pulthoz. A pasi meg ahelyett, hogy odaengedett volna, rámförmedt, hogy az ott az ő helye. Próbáltam volna érvelni, hogy én csak egy sört szeretnék kérni magamnak, és különben sem leszek már ennél szebb meg fiatalabb, úgyhogy mikor legyenek velem kedvesek a férfiak, ha nem most, de úgy tűnt, teljesen felesleges, mert szerintem a fickó azt sem tudta, hogy milyen városban van, annyira részeg volt, úgyhogy hagytam inkább.
Vicces hely ez a
