Azért annak is megvan a maga varázsa, amikor az ember nyarat kezdeni megy Londonba. Hiába az édesanyámtól kapott öltözködési intelem, a heatwave (ahogy kint nevezték) az heatwave(aka 23-25 fok), és az itthoni május után még fejbe is kólinthat. Éljen a vulkán meg a global warming, a legalkalmasabb időt teremtették városnézéshez. Egyébként, ha már városnézés, őszintén bevallom nekem messze nem London volt a Brit-szigeteken az elsőszámú célpont, előzetesen sokkal szívesebben mentem volna Liverpoolba vagy Dublinba. De a Trixi oda sikerült, akkor én meg utána, mint ahogy majd szerintem Te is fogsz előbb-utóbb, aki éppen ezt az írást olvasod, mert úgy jött le, hogy a közös ismerősünk jó időre belakta magát az angol fővárosba. Szerencsére.

Ugyanis az angol főváros egy sokkalta élhetőbb hely, mint amire számítottam. Jó, nyilván van olyan része ahonnét inkább visszafutsz a metróba az affektáló turistahordák elől, meg olyan is, ami túl dodgy (értsd dzsuvás, lehangoló, kerülendő, gyakorlatilag minden élőlényre és nem élőlényre ráaggatható jelző, az egyik legtöbbet foglalkoztatott szó a városban), de például zseniális, ahogy a helyi fizetőképesség sorra húzza fel a külváros hangulatos és színvonalas, kicsit trendi – kicsit bohém körzeteit, mint például Trixi jelenlegi lakhelyéhez közeli Clapham Junctiont, aminek a nevét az utolsó napom délutánjára éles ésszel meg is sikerült jegyeznem miután majd az összes azt megelőző estét ott töltöttük. Ezek olyanok, mintha Újpest-városkapuhoz jó lenne kijárni és mellette lakni, és nem csak egy dodgy szupermarket meg a dodgy Harmadik Félidő borozó lenne ott a dodgy és fogatlan pultosnőivel.

Ami három napba beleférhetett az bele is fért, szigorúan ügyelve arra, hogy véletlenül se érintsem a képeslapos látványosságokat, mert azok csak loptak volna a Strongbow ciderekre fordítandó drága időből. A kortárs galériák nagyon jópofák és nagyon ingyenesek, a Wembley nem, de megéri, mert élményszámba megy, a Barbicannek meg nagyon jó az akusztikája, jól lehetett hallani a Babust munka közben. Ja meg ott volt a Tish, akivel véletlenül összefutottunk a Saatchi előtt, miután középiskolában láttuk egymást legutóbb. Mondanám, hogy kicsi a világ, ami akár igaz is lehet, de London még így is nagyon nagy benne minden szempontból.

Az angol nőkről nem tudok nyilatkozni, mert így pár hét távlatából mintha egyet sem láttam volna. Talán jobb is így.