Breaking news!

Ma megszületett az unokatesóm kisfia! Lorenzo Sanchez, üdvözlégy a családunkban! :) Három hét múlva majd, amikor megyek haza, láthatom is, ha minden jól megy. Alig várom már! :)

És most következzenek helyi híreink.

Az új munkahelyem napról napra egyre jobb lesz. Baromi jó tréninget kapok, és elég sokféle dolgot csinálhatok, úgyhogy nem lesz unalmas vagy monoton a munkám. A társaság is tetszik, bár majd igazán a holnapi közös ivás alatt azért többet megtudok róluk. Úgy látszik, Angliában minden cégnél ez a divat, hogy a hét utolsó munkanapján az irodából rögtön „átesnek” a legközelebbi pubba. De tényleg, ahova holnap megyünk, körülbelül három méterre van a bejárati ajtótól, és az előző cégnél is ugyanez volt a helyzet. Végül is van benne valami, a franc sem sétál az esőben, ha egyszer a közelben is lehet inni.

Egyetlen dolog van, ami idegesít: a kettővel mellettem ülő srác egész nap szipog és az istennek nem fújná ki az orrát. Mondjuk ez itt nagy divat amúgy is (mármint a szipogás), és a papírzsebkendőt is szerintem csak a külföldiek veszik a boltokban, mert angolt én még nem láttam orrot fújni. Remélem, az oroszok szintjére sosem jutunk el azért.

Tegnap Edinával elmentünk egy indiai étterembe (méghozzá Európa legrégebbi indiai éttermébe, ha jól emlékszem az önpromójuk szövegére). Nagyon jó volt, bár gyakorlatilag egyetlen étel nevét sem tudnám visszaidézni. A mellettünk lévő asztalnál egyébként két meleg srác épp vakrandin volt, vicces volt hallgatni a beszélgetésüket (baromi közel voltak egymáshoz az asztalok).

Holnapután költözöm az új lakásba. Még szerencse, hogy hosszú hétvége lesz, úgyis lesz egy csomó pakolnivaló, meg legalább lesz idő összeismerkedni a lakótársaimmal.

Mindennapi furcsaságok rovatunk közkívánatra visszatért. Íme néhány szösszenet, a teljesség igénye nélkül.

A legnagyobb címletű pénz (50 fontos) érvényességét úgy nézik meg, hogy a bankjegy középső részén lévő kis színes részt hozzádörzsölik egy fehér laphoz, és ha megfogja, akkor nem hamis a pénz. Van rajta vízjel meg minden, de csak dísznek kábé.

A metrózásról már korábban írtam, most csak annyit fűznék hozzá, hogy egyik nap megálltunk az alagútban két állomás között, és a vezető hosszabb körmondatban kért elnézést érte, mint ameddig ott álltunk. Nagyon figyelnek itt arra, hogy az utastájékoztatás jó legyen, és baromi sokat beszélnek hozzád a vonatokon is.

Rengeteg napilap ingyenes. Reggel ott a Metro (ami itt kábé 60 oldalas), este a The Evening Standard (ami csak nemrég lett ingyenes), meg kismillió másik hírlap, csak én pont ezt a kettőt szoktam kapni mindig. Vannak stílus- és programmagazinok is, amiket osztogatnak, és legtöbbjük meglepően igényes. A közlekedési eszközökön ezért mindenki, de tényleg mindenki újságot olvas. Mikor leszállnak, akkor meg egyszerűen csak otthagyják az ülésen az újságot a következő embernek. Nem is tudom, hogy ki lehet-e számolni, mekkora a keresztolvasottsága eg-egy lapnak (bár biztos van rá valami statisztika). Amit nem értek viszont, az az, hogy tele vannak ezek az újságok 2007-es meg 2008-as hírekkel. Nem hiszem el, hogy nincs annyi történés a világban, hogy ne tudnának kitölteni 60 oldalt naponta. Vagy ha nincs, akkor meg csináljanak rövidebb újságokat. Furcsa nagyon.

Mindenki túlságosan liberális a „honey”, „darling” és a „massive” szavakkal. Gyakorlatilag minden mondatba belerakják valamelyiket. 

Ipari méreteket ölt itt a smalltalk. Egyszerűen nem tudsz anélkül venni egy rágót, hogy ne kellene elbájcsevegned előtte az időjárásról vagy valami más, teljesen érdektelen dologról. Nem baj, Yonderboi óta tudjuk, hogy ez így van jól.