A közvetlen felettesem egy cseh lány, akinek extrém hosszú szempillái vannak. Tipikus halvérű, egész nap müzlit rágcsáló, munkamániás, Facebook-on delfinsimogatós profilképű, 30-as szingli. Gyakorlatilag minimálisra próbálja szorítani a kommunikációt kettőnk között, csak akkor szól hozzám, ha elfogyott a boríték.

Ma az egyik saleses sráccal, Alannel ebédeltem. Alan pontosan úgy néz, mint a South Parkból az emósok bármelyike, és úgy beszél, mintha folyton önmagát parodizálná. Egyszer majd megpróbálom titokban felvenni a telefonommal, mert ezt hallanotok kéne. Minden beszélgetést (függetlenül attól, hogy két mondatos vagy húsz perces volt), úgy fejez be, hogy „That’s cool, maaaaaaaaan.”. Pretoriából jött, tehát az akcentusa is nagyon vicces. Múlt pénteken beszélgettem vele először a how are you-n és a that’s cool man-en túlmenően, és az első kérdése hozzám az volt, hogy én mit gondolok, a nők már akkor elveszítik a szüzességüket, amikor elszakad a szűzhártyájuk, vagy az első szex számít csak. Ma ebédnél meg azt mesélte, hogy az ősszel elment tüntetni a St Paul’s Cathedral elé, meztelenül, egy medve maszkkal a fején, összeművérezett testtel, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a medvevadászat milyen kegyetlen dolog. Ő Alan.

Aztán kiderült, hogy van egy celeb is köztünk. Harmony De’kya-nak hívják a lányt. Nekem nagyon Lady Gaga wannabe-nak tűnik, de hát ugye ízlések és pofonok. Persze fogalmam sem volt, hogy ő kicsoda, úgyhogy mikor hallottam arról beszélni, hogy itt meg ott lesz fellépése a hétvégén, gyanútlanul megkérdeztem, hogy mivel lép fel. Erre egy kollégánk úgy nézett rám, mintha egy másik bolygóról jöttem volna, és elsápadva kérdezte, hogy mi az, hogy én nem tudom, hogy ki Harmony. Azt az információt már fel sem bírta dolgozni, hogy tévém sincs. Szóval Harmony a mi üdvöskénk, de ha én el tudnám játszani zongorán a különbséget a valódi külseje és a honlapjára felrakott fotói között, én is rögtön sztár lennék és haknizhatnék hétvégenként, nem csak ő.

És ott van Brad, aki nagyon lelkesen köszön minden nap, legalább ötször. Vagy az én nevemet szereti ennyire, vagy a saját hangját.

A többiekről majd máskor.