Pont egy hónappal a nyaralásom után végre eljutottam oda, hogy írjak. Shame on me, tudom.

Az elmúlt hónapban egy átjáróház volt a szobám, olyan sztárvendégekkel, mint Melinda Julival karöltve, illetve Ádám. Nagyon jó volt újra ismerős arcokat látni, remélem ők is élvezték a kintlétet, erről majd kérdezzétek őket, ha szeretnétek, én nem nyilatkozhatok a nevükben.

#1: Lejárt a próbaidőm, és véglegesítettek a munkahelyemen. Még fagyit is kaptam ennek örömére a manageremtől.

#2: Szobát cseréltem az egyik lengyel lánnyal, úgyhogy most egy két és félszer akkora szobában lakom, mint eddig. Beépített szekrény, íróasztal és franciaágy!!!

#3: Újra itt a heatwave, 26 fok van és napsütés. Irigykedjetek! :)

Azért annak is megvan a maga varázsa, amikor az ember nyarat kezdeni megy Londonba. Hiába az édesanyámtól kapott öltözködési intelem, a heatwave (ahogy kint nevezték) az heatwave(aka 23-25 fok), és az itthoni május után még fejbe is kólinthat. Éljen a vulkán meg a global warming, a legalkalmasabb időt teremtették városnézéshez.

Már apukám is szóvá tette, hogy régen írtam, úgyhogy tényleg itt az idő, hogy beszámoljak az elmúlt hetekről.

Az elmúlt hétvége volt az év legmelegebb hétvégéje Londonban, legalábbis ezt mondják a meteorológusok, úgyhogy jelentem, én már túl vagyok a nyáron.

Csak úgy repülnek a napok, a bejegyzések meg rövidülnek és ritkulnak, shame on me. Igyekszem változtatni ezen.

Először is részvétem mindenkinek az otthoni londoni időjárás miatt (miután minden második ember státuszában/csoporttagságában/lájkolt oldalán ezt látom, gondoltam nem hagyom szó nélkül). Jelentem, itt 18 fok volt ma és a nap is sütött. Hogy egy fokkal kevésbé utáljatok, elárulom, azért volt egy pici zápor is délután.

Három random dolog, ami fölött nehéz szó nélkül elsiklani: a smalltalk, a nadrág helyett hordott leggings és a késelés. Mindegyik végtelenül divatos itt.

Fogalmam sincs, hogy olvassa-e egyáltalán még valaki ezt az oldalt, de mivel született optimista vagyok, úgy döntöttem, írok, hátha valaki arra vetemedik, hogy mégiscsak elolvassa egyszer.

Mint többen tudjátok, az Eyjafjallajökull kegyeltje lettem, és hazajutottam a hétvégén Magyarországra.

 Vajon hazajutok-e a hétvégén?

A helyesen válaszolók között kisorsolunk egy felbecsülhetetlen értékű személyes találkozást velem, szombat este.

Katt ide.

Együtt sikerülhet! :)

Pénteken szokás szerint beültünk munka után egy pubba, most egy másikba, mint múltkor. Nagyon kis helyesek voltak a munkatársaim, jó volt velük lógni. Van egy magyar csaj is köztük, aki nagyon szimpi és főleg baromira segítőkész. A céges ivásnak elég korán vége lett, úgyhogy mozgósítottam Babust, és vele is beültünk egy pubba, de ott semmi izgalmas nem történt azon túl, hogy egy ijesztően pushy feka fickó ellopta a telefonszámomat. Egy napnyi nem fogadott hívás és megválaszolatlan sms után aztán szerencsére megértette, hogy mi a helyzet.

Napsütésre kelni Londonban azt jelenti, hogy az a nap már nem alakulhat rosszul. És ez így is van.

Itt már pénteken elkezdődött a hosszú hétvége, nekem személy szerint azzal, hogy beköltöztem az új lakásba. Picike a szobám, de nagyon szerethető. Pláne, hogy az első napon vettem pár dolgot, amivel otthonosabbá tehető egy szoba (értsd: virág, színes párna és ágytakaró). Az egyik komódom nem működik (nincs alja a fiókoknak, párat meg egyáltalán nem is lehet kihúzni), de a landlord jövő héten megszereli, vagy ha nem lehet, akkor vesz helyette egy újat.

Nem tartom túl bonyolultnak a nevemet, mégis sikerült többféle variációt viszontlátnom rá az elmúlt hetekben. Pedig már kívülről fújom a NATO ABC-t, hogy el tudjak betűzni bármit, mégis születtek furcsaságok, mint például ezek.

Breaking news!

Ma megszületett az unokatesóm kisfia! Lorenzo Sanchez, üdvözlégy a családunkban! :) Három hét múlva majd, amikor megyek haza, láthatom is, ha minden jól megy. Alig várom már! :)

És most következzenek helyi híreink.

Akárki akármit mond, a hétfők nem törvényszerűen borzalmasak. Az enyém például kifejezetten nagyon jó volt.

Tegnap volt az utolsó napom a régi munkahelyen, és ezzel voltak így még rajtam kívül öten, úgyhogy kollektívan elmentünk egy pubba (Wetherspoon). Kemény egy percnyire van az irodától, eddig jutottunk, és ott is ragadtunk egész estére.

Avagy az új lakásom és az új munkahelyem krónikája.

Tegnap volt Babus barátnőm diplomakoncertje a Royal Albert Hall-ban. Ötven percen keresztül, amíg hegedült, libabőrös voltam, annyira gyönyörűen játszott. Nagyon sokan eljöttek megnézni őt, legalább harmincan ott voltunk a közönség soraiban (az átlag nézőszám az ilyen vizsgákon kettő). Utána elmentünk vacsorázni, aztán egy pubba, ahol volt egy nagyon vicces sztori.

A közvetlen felettesem egy cseh lány, akinek extrém hosszú szempillái vannak. Tipikus halvérű, egész nap müzlit rágcsáló, munkamániás, Facebook-on delfinsimogatós profilképű, 30-as szingli. Gyakorlatilag minimálisra próbálja szorítani a kommunikációt kettőnk között, csak akkor szól hozzám, ha elfogyott a boríték.

Ebből aztán akad bőven, úgyhogy csak néhányat említek most.

Így hívják a boltot, ahova vásárolni járok. A Tescóhoz hasonló a struktúrája, az elrendezése és a kínálata is (itt is rengeteg saját márkás termék van). Nagyon szeretem, mert olcsó és közel van. Viszont van pár furcsaság, amit gondoltam, megosztok veletek.

A piacon voltam, és banánt vettem, mire a zöldségesfiú elkezdtett lengyel káromkodásokat kiabálni nekem, és nagyon mosolygott hozzá. A ’kurva’ részét megértettem, úgyhogy megkérdeztem, mégis mit szeretne, mire ő annyit mondott, hogy azt hitte az akcentusom alapján, hogy lengyel vagyok. Közöltem vele, hogy ez nem volt túl nagy bók, és ő is érezhette, hogy ez mennyire mellément, mert adott ajándékba két avokádót (?) meg egy receptet hozzá. Hát jó.

A mikrón nem tudod beállítani sem a wattot, sem a percet. Van helyette húsz gomb, mindegyikre ráírva, hogy leves, hal, tészta, krumpli, pizza, marhahús és így tovább. Az, hogy ez mit takar (hány wattot vagy mennyi időt), a képzőerődre bízzák. Volt néhány tanácstalan percem a tejberizsemmel.